Hőségriasztás

Kedves Gombaiak,

Az előttünk álló napokban továbbra is tartós hőségre kell számítanunk, ezért szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy fokozottan figyeljen saját egészségére és egymásra is.

Különösen fontos, hogy odafigyeljünk az idősekre, a kisgyermekekre, a krónikus betegekre és az egyedül élőkre. Egy rövid telefonhívás, egy pohár víz vagy néhány perc beszélgetés is sokat jelenthet ezekben a napokban.

A nagy melegben:
– fogyasszunk elegendő folyadékot, akár otthon tartózkodunk, akár utazunk,
– lehetőség szerint kerüljük a tűző napot a déli órákban, és keressünk árnyékos, hűvösebb helyeket,
– szabadtéri tartózkodás, különösen munkavégzés esetén gondoskodjunk a megfelelő védelemről és a rendszeres pihenésről, beleértve a fényvédő krémek, naptej használatát is,
– ne feledkezzünk meg háziállatainkról sem, akár a család kis kedvenceiről van szó, akár gazdasági céllal tartott állatokról: biztosítsunk számukra elegendő friss ivóvizet és árnyékos pihenőhelyet.

Ha tehetjük, egy árnyékos helyre kihelyezett itatóval a madaraknak és a kistestű vadon élő állatoknak – például a sünöknek – is segítséget nyújthatunk a forró napok átvészelésében.

A hőség a település vízellátását is fokozottan igénybe veszi. A jelenlegi fogyasztási adatok alapján a délutáni és esti órákban jelentősen megnő a vízfelhasználás, ezért minden megtakarított vízmennyiség hozzájárul a biztonságos ellátáshoz.
Kérjük Önöket, hogy az ivóvizet ezekben a napokban továbbra is takarékosan használják, és mellőzzék a nagy vízigényű tevékenységeket, például a kerti locsolást, a gépjárműmosást vagy a medencék töltését.

A tartós hőség az elektromos hálózatot is fokozottan terhelheti. Aki teheti, a nagyobb energiaigényű tevékenységeket – például az elektromos autó töltését vagy más nagy teljesítményű berendezések használatát – lehetőleg ne a 17 és 22 óra közötti esti csúcsidőszakra időzítse.

Tájékoztatjuk a családokat arról is, hogy a Gombai Gólyafészek Óvoda és Mini Bölcsőde a megszokott nyári nyitvatartási rend szerint működik a szakmai módszertani ajánlások, előírások figyelembevételével.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a Magyar Posta a hőségriadó idejére rendkívüli intézkedéseket vezetett be. Emiatt a küldemények feldolgozásában és kézbesítésében átmeneti lassulás előfordulhat, továbbá a nem klimatizált posták 12 órakor bezárnak, augusztus 4-éig mindenképpen.
Mivel a gombai posta sem klimatizált, így kérjük, szíveskedjenek ezt ügyintézésük során figyelembe venni.

A legfrissebb hivatalos hőségtájékoztatás az alábbi oldalon érhető el:
https://kormany.hu/hoseg

Köszönjük mindazok munkáját, akik ezekben a napokban is a település működéséért, a közszolgáltatások fenntartásáért és a lakosság biztonságáért dolgoznak.

Köszönjük a figyelmüket, az együttműködésüket és azt, hogy ezekben a napokban is odafigyelnek egymásra és településünk értékeire.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Gomba Község Önkormányzata

Víz

Figyelem!

A DAKÖV Kft. víztermelési adatai és a jelenlegi vízhasználati szokások alapján jogos a figyelmeztetés:

Ne feledjék: jelenleg kánikula van, amikor a locsolási, autómosási és medencetöltési tilalom érvényes.

Együttműködésüket köszönjük!
Gomba Község Önkormányzata

Vágányzári menetrend – frissítve (július 30.)!

Kedves Gombaiak,

Készítettem egy összefoglalót a teljes vágányzári menetrendről Felsőfarkasd – Gomba – Monor – Budapest és vissza irányban.

A képre kattintva már frissített menetrend érhető el.

Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a szerda délután elérhető információkat tartalmazza, és bár több oldalon megnéztem, de ettől függetlenül nem tekinthető hivatalos kivonatnak.

Másrészt, én is elnézhettem ezt-azt, csak remélni tudom, hogy nincs benne hiba.

Ettől függetlenül, remélem, hogy hasznos segítség lesz a mindennapi utazások során.

Ha ebben a kivonatban és/vagy az utazásaik során eltérést, hibát tapasztalnak, kérem, jelezzék a tasi.peter@gomba.hu címre küldött emailben.

Azt is megemlíteném, hogy az országos közszolgáltatót is levélben kerestem meg tegnap, felhívva a figyelmüket a tájékoztatás hiányára, és a kialakult helyzet okozta problémákra. Kértem azt is, hogy amikor Pándra, Tápióbicskére (vagy onnan) van busz, Gombára (vagy Gombáról) pedig nincs, akkor erre találjanak valami megoldást. Ha érkezik reakció, azt meg fogom osztani.

Legyünk türelmesek, a karbantartásra szükség van.

Kellemes utazást kívánok mindenkinek.

Üdv,
Tasi Péter
alpolgármester

Áramszünet július 24-én

Tisztelt Érintettek!

A megküldött információk alapján ezúton értesítjük Önöket arról, hogy a biztonságosabb villamos energia szolgáltatás érdekében  az elektromos hálózaton felújítási munkákat végez a hálózati üzemeltető.

A munkavégzés időtartama alatt a villamosenergia szolgáltatást az alábbi vételezési helyeken szüneteltetni fogják 2026. 07. 24. (péntek) napján  08:00-16:00 között:

Iskola utca teljes terjedelmében (és a régi parókia épülete),
Rózsa utca teljes terjedelmében,
Jókai Mór utca 3-55. házszámok (a végén csak a telepi részen lesz áram),
Kölcsey Ferenc utca 1-37. a páratlan, 2-40. a páros oldalon,
Ady Endre utca teljes terjedelmében,
Dankó Pista utca 16. és 18.

Biztonsági okokból ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezik, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsolják.

Megértésüket és türelmüket köszöni az MVM Émász Áramhálózati Kft.!

Gomba Község Önkormányzata

Fogászati rendelés elmarad

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2026.07.17. napon (pénteken) a fogászati rendelés továbbképzés miatt elmarad.

A sürgős, fájós fogú pácienseinket fogadja Dr. Novák Zsófia fogorvosnő saját rendelési idejében.
Rendelő: 2117 Isaszeg, Hunyadi u 17.

Megértésüket köszönjük!
Fogászati rendelő

Háziorvos szabadságon

Figyelem!

Dr. Schidt György háziorvos 2026.07.13-tól 2026. 07.24-ig szabadságon lesz.

Helyettesít Dr. Néma Andrea (telefon: 06-70-432-1478) saját rendelési idejében, valamint Gombán:
Július 14., kedd: 8-10-ig,
július 16., csütörtök: 8-10-ig,
július 17., péntek: 12-14-ig,
július 21., kedd: 8-10-ig,
július 23., csütörtök 8-10-ig,
július 24., péntek: 12-14-ig.

Nővéri rendelés: szerda kivételével 8-12-ig.

Semmelweis nap

Figyelem!

2026. július 1-én, szerdán Semmelweis nap az egészségügyben, emiatt fogászati rendelés sem lesz.  Sürgős esetben a fogorvosi ellátást a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézete (1088 Budapest, Szentkirályi utca 40.) biztosítja.

Ismételt vízhiány

Tisztelt Vízfogyasztók!

Ismételten bekövetkezett a vízhiány. Nem műszaki hiba következménye, hanem a szó szoros értelmében értendő vízhiány. Jelenleg még nem tud a közszolgáltató annyi vizet kitermelni, amennyi a kánikula idején elfogyna. Óránként 45 m3 ivóvíz biztonsággal kitermelhető a két kútból, de csúcsidőszakban a duplája is elfogy, így a tartalék leürül, ami a települések egy részén a gravitációs nyomást biztosítani tudná.

A közszolgáltató kérésére 2023. július 14. napjától érvényben van az I. fokú vízkorlátozás, ami kánikula idejére a locsolást, a gépjárműmosást és a házi fürdőmedencék töltését szüneteltetni kéri az alapvető ivóvízigények kielégítése érdekében. A harmadik központi ivóvízkút üzembe állításáig a korlátozás érvényben marad.

Olyan is akad, aki észre sem veszi a vízhiányt, ennek pedig a gravitáció az oka. Így történhetett meg, hogy vasárnap este a völgyben valaki még vígan mosta hálózatról az udvari betonplaccot, miközben a dombon már a gyereket nem tudták lefürdetni.

A kérés általános: takarékoskodni kell az ivóvízzel, hogy az alapvető ivóvízigények kielégíthetőek legyenek!

Vízhiány, vagy a víznyomás csökkenése esetén hívják a közszolgáltató ügyfélszolgálatát a +36 29 412 264 telefonszámon.

Köszönöm megértésüket és együttműködésüket!

Lehota Vilmos
polgármester

Háziorvosi rendelés változásai

Figyelem!

2026. július 1-én, szerdán Semmelweis nap az egészségügyben, emiatt rendelés nem lesz. Sürgős esetben a 1830-as ügyeleti számot kell hívni.

Július 02-án, csütörtökön Dr. Schidt György háziorvos rendelése továbbképzés miatt elmarad.
Nővéri ellátás lesz 8-12 óráig.
Helyettesít Dr. Néma Andrea saját rendelési idejében. Tel.: 06-70-432-1478