Az adománygyűjtés folytatódik

Az alábbiakban tesszük közzé a Gombai Református Egyházközség újabb felhívását:

ADOMÁNYGYŰJTÉS

 „A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.”                             (Rómaiakhoz írott levél 5,5)

Hálásan köszönjük az elmúlt időszak adományait, amit a Református Szeretetszolgálaton keresztül küldhettünk az orosz – ukrán háború miatt bajba, nehéz helyzetbe kerülők megsegítésére.

Eddig 638 000 forint folyt be.

A Gombai Református Gyülekezet továbbra is szeretettel fogadja és küldi tovább a pénzbeli felajánlásokat.

Az adományokat várjuk:

Március 13-án, vasárnap, a délelőtt fél 11-kor és délután 3 órakor kezdődő istentiszteleteken elhelyezett, erre a célra megjelölt adománygyűjtő perselyekbe.

Az adományokat március 18. péntekig, hétköznaponként reggel fél 8-tól délután 4 óráig a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola portájánál megtalálható fa perselyben is elhelyezhetik.

Amennyiben személyesen szeretné átadni adományát, kérem, keressen meg a 06-30/637 31 81 – es telefonszámon.

Banki átutalásra is van lehetőség, a Gombai Református Egyházközség 65100321-10600058 számú számlájára. A közleményben kérjük feltüntetni: „Segítségnyújtás”

A március 20-i perselyadományainkat a kárpátaljai református testvéreink megsegítésére ajánljuk fel.

Köszönjük az adományokat, imádságot!

Ács Mihály
református lelkész