Településtörténeti találkozó

Meghívó településtörténeti találkozóra

2019. június 8-án 10 órától kerül megrendezésre az a településtörténeti találkozó, amelyre az egykori gombai nemesi családok leszármazottjait is meghívjuk, ugyanakkor a gombai érdeklődőket is szeretettel várjuk.

Tervezett program:

10 órától programnyitó áhítat a református templomban, majd megemlékezés a millenniumi emlékműnél, valamint a Fáy-szobornál, ezt követően az egyházközség kiállításának megtekintése

12 órától  büféebéd a rendezvényház étkezőjében

13 órától  előadások a rendezvényházban a Fáy és a Kenyeres családról, valamint a település építészeti örökségéről

A könyvbemutató előtt zenei ráhangolódásként Mennyei harmónia címmel hallhatunk előadást Mocsári Emma és Edőcs Tamás zeneművészektől

16 órától  könyvbemutató

A Gombai históriák településtörténeti könyvsorozat hatodik kötetének bemutatása a szerkesztőkkel

(A bemutató után mind a hat kötet megvásárolható.)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Gomba Község Önkormányzata

Nyári diákmunka

Nyári Diákmunka 2019.”munkaerőpiaci program

A központi program keretében Gomba Község Önkormányzata lehetőséget nyújt 2019. július 1. és 2019. augusztus 31. közötti időszakban 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal és gombai lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező diákok munkaviszonyban történő foglalkoztatására legfeljebb napi 6 órában fizikai munkakörben.

A programba az a fiatal vonható be, aki foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkezik, valamint rendelkezik a 2018/2019. tanévre (hallgatók esetén II. félévre is) érvényesített diákigazolvánnyal  vagy ennek hiányában iskolalátogatási ill. hallgatói  jogviszony igazolással.

A jelentkezéshez az alábbi két dolgot kell megtenni:

I. A jelentkezést az ordasi.emilne@gomba.hu e-mail címre kell megküldeni 2019. június 6. (csütörtök) 16 óráig az alábbi tartalommal:

  • név, születési hely és idő, lakcím, telefonszám
  • mely időszakban (július 1-31., vagy augusztus 1-31.) szeretne dolgozni

II. A jelentkezés további feltétele, hogy a diák közvetítést kérőként a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóigazolvány) valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásával a Monori Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80.) meg kell jelenni a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztráció érdekében.

Érdeklődni hivatali időben Ordasi Emilné, Anikónál lehet a +36 29 633 063-as kapcsolási számon.

A jelentkezések elbírálásáról a diákok e-mailben értesítést kapnak, amelyben a további teendőikről is tájékoztatjuk őket.

Menetrend változás!

Foto: Volanbusz honlap

Tisztelt Utazók!

2019. május 27-étől (hétfőtől) – a vasúti csatlakozások biztosítása érdekében – a Volánbusz új menetrendet alkalmaz, amelyben a Gombát érintő járatok menetrendje is változik az alábbi vonalakon.
• 514 Monor – Gomba – Felsőfarkasd
• 515–516 Monor – Gomba – Pánd
• 517–518 Monor – Pánd – Nagykáta

Az autóbuszvonalak menetrendje a reggeli órákban (7 óráig) változik hétfőtől.

Részletesebb tájékoztatás letölthető a Volánbusz által rendelkezésünkre bocsátott SZÓRÓLAP formájában, vagy a társaság honlapján is megtalálható.

Háziorvos szabadsága

Dr. Schidt György rendelése 2019.05.20-tól, 2019.05.31-ig szabadság miatt elmarad.

Helyettesít Gomba-Bénye-Káva

Dr.Marosi József az alábbiak szerint:

2019.05.20-án Hétfő Bénye: 9-11-ig.
                                  Gomba: 11-13-ig.

2019.05.21-én Kedd Káva: 14-16-ig.

2019.05.22-én Szerda Bénye: 9-11-ig.
                                    Gomba: 11-13-ig.

2019.05.23-án Csütörtök
               Szükség esetén telefonon elérhető:
               Dr. Marosi József  20/432 61 91

2019.05.24-én Péntek Káva: 9-11-ig.
                                    Gomba: 11-13-ig.

2019.05.27-től 2019.05.31-ig.

Helyettesít Gomba-Bénye-Káva

Dr. Marosi József az alábbiak szerint:   

Gomba Orvosi Rendelő:

Hétfő-Szerda-Péntek: 11.00-13.00-ig.                     

Bénye Orvosi Rendelő:Hétfő: 14.00-16.00-ig.
                                      Szerda: 9.00-11.00-ig.

Káva Orvosi Rendelő:Kedd: 9.00-11.00-ig.
                                   Péntek: 9.00-11-ig.

2019.05.30-án Csütörtök szükség esetén elérhető Dr. Marosi József

Tel:20/432 61 91
Gomba:29/433-606
Bénye:29/434-086
Káva:29/432-191

Orvosi rendelés változása

Tisztelt Betegek!

Villamosenergia-szolgáltatás szüneteltetése miatt az alábbiak szerint változik a rendelés:

2019.05.07-én, kedden: 8.00-10.00-ig.

2019.05.09-én, csütörtökön a rendelés elmarad.

Telefonon elérhető: Dr. Marosi József (Tel:20/432 61 91)

M4 felüljáró

A már majdnem kész körforgalom 2019 Húsvétján.

Tisztelt Gombaiak!

A kivitelezést végzők tájékoztatása szerint a készülő M4-es út és a 3112-es jelű (Monor-Gomba-…) út csomópontjában épített közúti felüljárót 2019 májusának második felében átadják a forgalomnak.

A felüljáró használatba vételét követően követően kezdik meg a jelenlegi ideiglenes terelőút megszüntetését és az M4-es út Monor-Gomba csomópontjának befejezését a szeptember végi teljes átadáshoz.

A forgalmi rend változásáig és az új forgalmi rend bevezetésétől kezdődően is közlekedjenek körültekintően a csomópontban!

Népviselet kiállítás

A Gombai Rozmaring Hagyományőrző Egyesület a „Viselet napja” alkalmából népviselet kiállítást rendez a Tájházban.

2019. április 27 -én, szombaton 8-16 h között – a Három tájház túra miatt – nyitva lesz a Tájház, így megtekinthető lesz a viselet kiállítás.

2019. április 24-26. és 29-30. között a megtekintéshez előzetes bejelentkezés szükséges. (tel.: 06 29 433 927)

Húsvéti szokások élőben!

A Gombai Rozmaring Hagyományőrző Egyesület rendezésében 2019. április 22-én,

HÚSVÉT HÉTFŐN

11 és 12 óra között

Húsvéti hagyományok bemutatása a Tájház (Gomba, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 4.) udvarán.

A belépés ingyenes, csak egy hímes tojást kérnek a tojásfára.