Forgalmi rend változás

Elkészült az aszfaltozás a településközpont eddigi legrosszabb szakaszán. Még néhány napig utómunkálatokat végeznek, azt követően vehetjük birtokba az utat.

A Kossuth Lajos téren felújított útszakasz 2020. szeptember 14-én délután kerül forgalom alá. Az új útszakasz használhatósága mellett további módosítások is életbe lépnek, ugyanis a jobban használható út mellett a rosszabb minőségű útszakasz forgalmát korlátozzuk a gyalogosok védelme miatt.

Az autóbuszok közlekedése változatlan formában visszaáll, a korábbi megállóhelyek (templom mellett és az iskola mellett) használatával 2020. szeptember 14-én 14 órától számolhatnak.

Az autóbuszok fordulásától az óvoda irányában a középsziget egyik oldalán (kisiskola felől) egy forgalomcsillapító küszöbön, úgynevezett fekvőrendőrön lehet áthajtani, a másik oldalán (régi parókia felől) a forgalom megszűnik, csak parkolni lehet majd a Máriássy-kastély (TSZ) irányából megközelítve.

Az “Y” egyik ága helyett parkoló alakul ki a faluközpontban, a másik ága már szélesebb lett.

Kérjük, nagyobb odafigyeléssel közlekedjenek a megváltozott forgalmi körülmények között! A változásokról szól az alábbi kisfilm:

Közlekedés a falu közepén

Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Közlekedők figyelmébe!

Jó hír az autósoknak és az autóbusszal közlekedőknek is, hogy egyhónapos forgalomba-helyezési eljárás után

2020. szeptember 9-én (szerdán) reggel 8:00 órától használatba kerül a Gomba, Vár úti (Monor irányú) buszmegálló öböl és peron.

Már nem így néz ki a környék, de bizonyára ráismernek a korszerűsített megállóhelyre!

Használják egészséggel az elkészült fejlesztést, amely összességében 8.446.000,- forint fedezetet igényelt. A beruházás állami területen valósult meg önkormányzati költségvetésből.

Tüdőszűrés!

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet tájékoztatása és az 51/1997.(XII.18.) NM rendelet alapján
tüdőszűrő vizsgálat lesz Gomba településen!

A tüdőszűrés időpontja:
2020. szeptember 16. (szerda) 800 órától – 1800 óráig
2020. szeptember 17. (csütörtök) 800 órától – 1800 óráig
2020. szeptember 18. (péntek) 800 órától – 1800 óráig
2020. szeptember 21. (hétfő) 800 órától – 1800 óráig

A szűrés helye:
2217 Gomba, Kossuth Lajos tér 4., CIVILHÁZ

MASZK használata kötelező!

Kérjük, hogy a szűrésen saját egészségük érdekében jelenjenek meg!

Fontos tudnivalók:
Személyi igazolványt, betegbiztosítási (TAJ) kártyát, előző évben kapott tüdőszűrő igazolást feltétlenül hozzák magukkal,
40 év feletti lakosok a tüdőszűrést ingyenesen vehetik igénybe,
18 és 40 év közötti személyek részére a szűrés díja 1.700-Ft, amelyet csekken kell befizetni a szűrés előtt. Csekk a szűrés helyén, soron kívül kapható,
18 éven aluliaknak, írásos szülői/törvényes képviselő beleegyező nyilatkozat is szükséges,

A szűrésre nem csak gombai lakosokat, hanem bényei és kávai lakosokat is várnak, mivel kevesebb helyen szerveznek szűrést a tavaszi korlátozások nyomán kiesett idő miatt.

Fogászat zárva!

Tisztelt Betegek!

A fogászati rendelés 2020.08.31-től 2020.09.04- ig személyes okok miatt szünetel.

Helyettesít: Dr. Jodari Hassan (Pánd,Szilassy u 1.) a saját rendelési idejében.

            Pánd elérhetőség: 0629/430- 714

A sürgős eseteket Bp. Szentkirályi u 40. alatt látják el.
Tel.:06/1 317-66-00

Központi útfelújítás – 2. szakasz

Tisztelt Közlekedők!

A 2020. augusztus 24-én megkezdett 200 méternyi út felújításának 1. szakasza elkészült. A Községháza bejáratától az Óvodáig a szegélyépítési munkák, a kiegyenlítés és az új aszfaltszőnyeg elhelyezése után az útszakasz már járható, használható. A kisiskola (vagy Rendezvényház) előtt a forgalomcsillapító küszöb járművek számára még nem használható, viszont a gyermekek már tudják használni az iskolakezdéskor és azt követően.

A Bajcsy-Zsilinszky Endre utca elejének aszfaltozása 2020. augusztus 27-én.

A felújítás következő szakaszában a Kossuth Lajos téri buszmegállókat (Gomba, református templom) ideiglenesen a főútra helyezik át. Az áthelyezés időpontja 2020. augusztus 31. (hétfő) reggel 8:00. A református templom és a Civilház közötti útszakaszt teljesen lezárják. (A református templom és az iskola közötti út járható marad, de az autóbuszok nem tudják megkerülni a református templomot.)

A képen jelölt útszakasz lezárásra kerül. Kérjük ne parkoljanak az út mellett sem.

A Civilház mögötti útszakaszt csak a felső bejárat felől lehet megközelíteni.
Az iskola főépülete és a református templom közötti út kétirányú forgalom számára használható lesz a felújítás alatt (az alsó képen alul). Kérjük, fokozottan vigyázzanak a gyerekek közlekedésére, valamint a főútra történő kikanyarodásra. Ne megszokásból vezessenek a szokatlan körülmények között!

Forgalomkorlátozás 2020. augusztus 31-től az ideiglenes buszmegállókkal.

Az útfelújítás végén “a bankautomatától a gólyafészekig” új aszfaltszőnyeg kerül az útra, a kisiskola előtt pedig egy méretes forgalomcsillapító küszöb (fekvő rendőr) biztosítja a járművek alacsonyabb haladási sebességét, ezáltal vigyáz a két iskolaépület között gyalogosan közlekedőkre.

Aki az útszakaszt – főként a személyautónál nagyobb járművel – el szeretné kerülni, továbbra is a Kenyeres-kerten keresztül, a Bajcsy és a Deési utcák közötti átkötés használatát ajánljuk.

Megértésüket és türelmüket kérjük!

Központi útfelújítás

Tisztelt Közlekedők!

Megkezdődött a település központi részén 200 méternyi út felújítása. A Civilház és az Óvoda közötti szakaszon részleges forgalomkorlátozásra kell számítani 2020. szeptember 15-ig. A felújítást követően az útszakasz kétirányú forgalom számára elegendő szélességben szolgálja a közlekedni vágyókat, ugyanakkor az iskola környékén kiemelt figyelmet irányít a gyalogosokra, a gyerekekre.

A felújítás első részében a Községháza bejáratától az Óvodáig szegélyépítési munkákat végeznek, ott egy személygépkocsi szélességű útszakaszt járhatóként tartanak fenn.

A felújítás következő szakaszában a Kossuth Lajos téri buszmegállókat (Gomba, református templom) ideiglenesen a főútra helyezik át és a református templom és a Civilház közötti útszakaszt teljesen lezárják. (A református templom és az iskola közötti út járható marad, de az autóbuszok nem tudják megkerülni a református templomot.)

Az útfelújítás végén “a bankautomatától a gólyafészekig” új aszfaltszőnyeg kerül az útra.

Aki az útszakaszt – főként a személyautónál nagyobb járművel – el szeretné kerülni, az alábbi képen látható kerülőutat ajánljuk.

Kerülőutak az útfelújítás idejére (piros csík=felújítás alatt lévő szakasz; sárga csík=teherjárművel és munkagéppel is járható szakaszok; zöld csík=korlátozott tömegű járművek számára)

Az útfelújítás idején használható az átkötés a Kenyeres-kerten keresztül a Bajcsy és a Deési utcák között.

Megértésüket és türelmüket kérjük!

Községházi munkarend

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatom Önöket, hogy a Gombai Közös Önkormányzati Hivatal az alábbiak szerint tart ügyfélfogadást (a munkarend áthelyezés miatt):

2020. augusztus 28. (péntek) napján 8-12 és 13-16 óráig,
2020. augusztus 29. (szombat) napján az ügyfélfogadás szünetel, a Hivatal zárva tart.

Varga Sándor
aljegyző

Egészségházi szabadságolások

Tisztelt Betegek!

2020.08.17-től-2020.08.19-ig (hétfőtől szerdáig) a
NŐVÉRI ELLÁTÁS SZÜNETEL.

Dr. Schidt György rendelése 2020 aug. 24-29-ig szabadság miatt szünetel.
Helyettesít Dr. Marosi József (Tel: 06-20-4326191)
Gombán: Hétfőn 10-12-ig
Szerdán 10-12-ig
Pénteken 10-12-ig

Nővéri ellátás a háziorvos szabadsága alatt 8-10 óráig.

A többi napokon saját rendelési idejében Bényén, ill. Káván.
Augusztus 29. munkanap. 8-14-óráig ügyeletes Dr. Marosi József. (06-20-4326191)

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványügyi helyzet miatt a betegellátás az alábbiak szerint történik:
A Gyermekeket (0-14év) a rendelés első órájában időpont nélkül fogadjuk.
A felnőtt betegek ellátása előzetes időpont egyeztetés alapján történik.
Időpontot a rendelési időn belül az alábbi telefonszámon kérhet: Tel: 29/433-606

A SZÁJMASZK VISELÉSE A RENDELŐ TERÜLETÉN KÖTELEZŐ!!

A fogászati rendelés 2020.08.17-től 2020.08.24- ig (hétfőfől hétfőig) szabadság miatt szünetel.
Helyettesít: Dr. Jodari Hassan (Pánd,Szilassy u 1.) a saját rendelési idejében.
            Pánd elérhetőség: 0629/430- 714

A sürgős eseteket Bp. Szentkirályi u 40. alatt látják el.
Tel.:06/1 317-66-00

Hirdetmény

Környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról

A kifüggesztés időpontja: 2020. 08. 12., a levétel időpontja 2020. 09. 03.

A községházán, ügyfél-fogadási időben lehet betekinteni a kérelembe.