Pályázati közlemény

Gomba Község Önkormányzatával együttműködési megállapodással rendelkezik a Gombai Rozmaring Hagyományőrző Egyesület. Az Egyesület pályázati eredménybeszámolóját az alábbiakban közöljük.

A Gombai Rozmaring Hagyományőrző Egyesület 2 millió Ft értékben nyert támogatást a Bethlen Gábor Közalapítványon keresztül a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap programban 2021-ben, a “Körtánc – Múltunk kincsei a jelenben” című pályázatunkkal. A következő eseményeket valósítottuk meg a programon keresztül a támogatásból: XIX. Gombai Nyárbúcsúztató hagyományőrző, népi, zenei műsora és programja (2021.08.28.); a 2021. és 2022. évi Gombai Szüreti Felvonulás és Bál zenei programjai; a XIV. Hagyományőrző Gyermektábor kézműves foglalkozásai (2022.06.27-29.). Bízunk benne, hogy ezeken a programokon keresztül sikerült közelebb hozni Gomba lakosságához a népi hagyományokat, a népzenét, és a kézművességet. Köszönjük a sok résztvevőnek, hogy fellépett programjainkon, segítette munkánkat, és a közönségnek, hogy eljöttek és részt vettek programjainkon.

Ünnepek közötti orvosi rendelés

Tisztelt Betegek!

Dr. Schidt György háziorvos rendelése az ünnepek között az alábbiak szerint történik:

2022.12.23-án (péntek) 16.00 órától – 2022.12.27-én (kedd) 8.00 óráig a központi háziorvosi ügyelet (2230 Gyömrő, Szent István út 55.) érhető el a (06 29)332 233 telefonszámon.

Orvosi rendelés 2022.12.27. (kedd) napon 8:30-12.00 órák között és 2022.12.30. (péntek) napon 8:30-12.00 órák között a gombai háziorvosi rendelőben (06 20/993 87 51).

Ugyanitt nővéri ellátás 2022.12.28. (szerda) és 2022.12.29. (csütörtök) napon 8:00-14:00 órák között (06 30/091 63 20 és 06 29/433-606).

Áldott, békés Karácsonyt és boldog új évet kívánunk!

Útfelújítás kezdődik

Tisztelt Közlekedők!

2022. december 12-én (hétfőn) megkezdődik a Kossuth Lajos tér buszfordulójának felújítása. Az útszakasz lezárásra kerül, a buszmegállók új helyét a mellékelt tájékoztatóban olvashatják.

Ezúton felhívjuk figyelmüket, hogy a buszmegálló-áthelyezés miatt a Szemők Balázs téri parkolósávot nem használhatják, az átmenetileg buszmegállóként szolgál. Az ideiglenes buszmegállóban parkolókkal szemben a rendőrség intézkedik.

A felújítás ideje alatt szíves türelmüket kérjük.

Áramszünet miatt zárva

Értesítjük tisztelt Olvasóinkat, hogy a 2022. december 12. (hétfő) napjára bejelentett áramszünet miatt a bölcsőde, az óvoda, az iskola, az egészségház, valamint a községháza zárva marad a hétfői napon.

Tisztelt Betegek!
Dr. Schidt György háziorvos rendelése 2022. december 12-én (hétfőn) áramszünet miatt elmarad. Telefonon elérhető: Dr. Marosi József (tel:20/375 37 33)
A fogorvosi rendelés szintén elmarad a hétfői napon az áramszünet miatt.
Megértésüket köszönjük!

Áramszünet

Tisztelt Gombaiak!

Az MVM tájékoztatása alapján hálózati fejlesztést végeznek 2022. december 12. (hétfő) napján, ebből következően 8:00 – 16:00 időtartamban szünetel az áramszolgáltatás a település nagy részén.

December 12-én 8-16 órák között a pirossal jelzett területen áramszünet lesz.

Aznap csak a tóparti üdülőterületen (jobb parton), Telepen (Bényei, Bartók, Demtsa, Szőlő, Gombai, Liliom, Viola, Szegfű, Nefelejcs, Ibolya, Katona József és Harcvölgyi utcákban, továbbá Magfalván, a szőlészeti telepen és a monori iparterületen lesz áram,

a Nagy-Szurdiktól Észak felé, a falu többi részén, valamint Tetepusztán, Felső- és Alsófarkasdon, Ezüst tanyán és környezetében, továbbá a halastó bal partján nem lesz áram a jelzett időszakban.

Aznap a Községháza és a Civilház is zárva marad, a szociális étkezés biztosított lesz.
A bölcsőde és az óvoda, valamint az iskola értesíti a szülőket a zárva tartásról, mert áram nélkül még a fűtés sem biztosított az intézményekben.

Biztonsági okokból ezúton hívjuk fel szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálatokat a jelzett időpont előtt befejezi a szolgáltató, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsolja.

A fejlesztés után a település most “lekapcsolt” része több irányból is ellátható lesz, amely a váratlan áramszünetekben hamarabb hoz megoldást.

Megértésüket köszöni a szolgáltató.

Fogorvos szabadságon

Kedves Páciensek!

2020. november 28-án (hétfőn) a fogorvosi rendelés elmarad.

Fogfájós betegek az alábbi rendelőkben kaphatnak ellátást, de előzetesen érdeklődni kell a megadott telefonszámokon a rendelési időről, a bejelentkezés módjáról.
Monor, tel.: 06-20/507-23-63
Tápióbicske,  tel.: 06-29/421-129
Budapest, VIII. Szentkirályi u 40. tel.: 06-1/317-66-00
                                                         06-1/317-09-51.  

Megértésüket köszönjük.

Elmarad a rendelés

Tisztelt Betegek!

Dr. Schidt György háziorvos rendelése 2022.11.11-én, pénteken továbbképzés miatt elmarad.

Helyettesítő orvos telefonon elérhető: Dr. Marosi József (0620/325 07 43)

Megértésüket köszönjük!