Vízállás-jelentés 2023

A vízmű irányítórendszer képernyőjének fontos részlete

A 2015-ben beüzemelt közműrendszer történetében az első vízigény-növekedés 2020 áprilisától folyamatosan jelentkezett, amikor az eredetileg 650 m3/nap teljesítményre méretezett helyi vízmű májusban 700 m3 feletti átlagot teljesített, a nyárra időszakonként elérte a 900 m3 napi víztermelést.

A következő nyáron újabb lépcsővel már 1000-1100 m3 közötti napi teljesítményre volt szükség, amely azóta elegendőnek bizonyult. Tavaly nyáron a legnagyobb problémát egy bényei vízcsőtörés okozta.

Jelenleg a termelési kapacitás növelése a cél az aktuális igények teljesítésére.

Az elrendelt vízkorlátozás csak az átmeneti időszak kezelésére szolgál, amíg a nagyobb szivattyú bekerül a kútba. A Daköv Kft. májusban kezdte meg a tesztelését a II. számú kút kitermelés-növelésének, és az ebből nyert tapasztalatok alapján csak napjainkig jutott el a megfelelő szivattyú beszerzését előkészítő ajánlatkérésekig. A fejlesztéshez szükséges forrást Gomba Község Önkormányzata biztosította, így a szivattyúcsere már egyedül a Daköv Kft. és beszállítóinak gyorsaságán múlik.

Mivel Gomba község vízművéről még Bénye is ellátott, így folyamatos az egyeztetés az önkormányzatok és szolgáltatóik között (Bényén a TRV Zrt. a közszolgáltató). Gombán a település lélekszámát tekintve csak az óvatos növekedés a jövőkép, ellenben Bényén a lakóterület bővítése is támogatott. Utóbbi megterheli a közös vízbázist, a gombai vízművet. Az átadható ivóvíz mennyisége nem végtelen, így a további nagyobb szivattyúk alkalmazásának alternatívája a vízrendszerek elkülönítése, egy önálló bényei vízmű létesítése. Utóbbi bőséges mozgásteret biztosítana a település vízellátásához.

A lakossági javaslatokkal ellentétben a nagyobb tároló-kapacitás nem lenne megoldás napjaink problémájára, mivel elsősorban a kitermelés szűkössége miatt nem sikerül folyamatosan megfelelő mennyiséget biztosítani. A tárolók méretének növelése az ivóvíz fertőtlenítésében is változtatást igényelne, ami a mostani UV-fertőtlenítés helyett klóros fertőtlenítést jelentene. Ez minőségi visszalépés volna.

A nagyobb szivattyú beszerzése és beépítése után a vízkorlátozás feloldható, vagy az I. fokozat nappali locsolási korlátozásra csökkenthető.

Nem elhanyagolható tény, hogy a korábbi nyilatkozatok ellenére az önkormányzatok továbbra is tulajdonosai maradnak a víziközmű-rendszereknek. Inkább támogatást biztosít az üzemeltető számára az állam, minthogy saját hatáskörben gondoskodjon a vízmű-ágazatról. A támogatás az üzemeltetésben könnyebbséget jelent, de a fejlesztésre az önkormányzatoknak kell forrást biztosítani. Amíg csak a termelési szintet kell fenntartani, addig ez kisebb anyagi teher, viszont az ivóvíz-igény növekedése nagyságrendekkel nagyobb beruházást igényel.

A közszolgáltatók támogatása mellett még egy döntés van küszöbön, amely változást hozhat a vízigények további növekedésében. Ehhez látnunk kell, hogy miből ered a vízfogyasztás növekedése? Bizonyára nem ennyivel több vizet iszunk. Még a konyhában sem kell több víz és a higiéniai szokások sem változtak a vízfelhasználás drasztikus növekedését okozva. Mégis megállapítható, hogy a vízmű beüzemelése óta eltelt közel nyolc évben a települések lélekszámának 10%-os növekedése 90% feletti többlet vízigényt produkált, ami a házon kívüli felhasználás növekedésére vezethető vissza. Ha a többi rezsicsökkentett közműárhoz hasonlóan az ivóvíz-szolgáltatásban is megjelenik a háztartások átlagfogyasztása feletti magasabb ár, akkor többen fognak elgondolkodni az udvari vízellátáshoz egy saját rétegvíz-kút létesítésére. A lehetséges változásra kedvezően hat, hogy az udvari tevékenységet kiszolgáló kutak fúrásához nem minden esetben kell engedély.

Várjuk az új szivattyút a mai problémák rendezéséhez, hosszabb távra pedig figyeljük a fogyasztás és a szabályozás változásait.

Háziorvos szabadságon

Tisztelt Betegek!

Dr. Schidt György háziorvos rendelése 2023.06.02-tól – 2023.06.09-ig (péntektől-péntekig) szabadság miatt elmarad.

Helyettesít : Dr. Néma Andrea
Tel: 06/70-432-14-78
Rendel Gombán:
2023.06.06-án. (kedd): 8.30-11.00-ig.
2023.06.08.-án. (csütörtök): 8.30-11.00-ig.

Nővéri ellátás: (személyesen, telefonon, e-mail: haziorvos@gomba.hu )
2023.06.05.-én.(hétfő): 8.00-12.00-ig.
2023.06.06.-án(kedd): 8.00-12.00.-ig
2023.06.08.-án (csütörtök): 8.00-12.00.-ig
2023.06.09.-én (péntek): 8.00-12.00.-ig

Betegek ellátását a központi orvosi ügyelet Gyömrő biztosítja.
Cím: Gyömrő, Szent István utca 55.
Tel: 06/29 332 233

Megértésüket köszönjük!

Háziorvos szabadságon

Tisztelt Betegek!

Dr. Schidt György háziorvos rendelése 2023. május 05. (péntek) napján  szabadság miatt elmarad.

Nővéri ellátás: 8.00-12.00-ig

Helyettesítő orvos telefonon elérhető:
Dr. Néma Andrea (tel:20/983 43 21)

                  Megértésüket köszönjük!

Változások a rendelőben

Tisztelt Betegek!

A Covid-járvány elmúltával, május 02.-tól nem kötelező a maszk használata a rendelőben. Amennyiben lázas, légúti betegsége van, kérem továbbra is használjon maszkot!

Szintén május elejétől megszüntetjük az előjegyzést, a betegek ellátása érkezési sorrendben történik, sorszám húzásával. Az utolsó sorszám kiadása a rendelési idő vége előtt 30 perccel történik!

Receptek, beutalók igénylése három módon történhet:

  1. Személyesen a rendelőben: -hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken-7:15 és 8:15 között.
  2. E-mailben: a haziorvos@gomba.hu e-mail címen, valamint
  3. A rendelő bejárata mellett elhelyezett postaládában.

Kérjük, hogy a recept-igénylő lapon pontosan tüntessék fel a gyógyszer nevét, írják rá az igénylő nevét, TAJ számát vagy születési dátumát, valamint a telefon számát, hogy szükség esetén visszahívhassuk!

Rendelési idők

Nővéri rendelés: Hétfő 7:15-8:15
                              Kedd 7:15-8:15
                              Szerda: 14-15
                              Csütörtök: 7:15-8:15
                              Péntek: 7:15-8:15

Orvosi rendelés:

Hétfő, Kedd, Péntek:
Gyerek rendelés: 8:15-9:00-ig
Felnőtt rendelés: 9:00-12:30-ig

Szerda: Gyerek rendelés: 14:30-15:30-ig
               Felnőtt rendelés: 15:30-18:30-ig.

Csütörtök: Gyerek rendelés: 8:30-9:30-ig
                    Felnőtt rendelés: 9:30-12:30-ig.

Köszönjük!
Az orvosi rendelő személyzete.

Köszönet

Imréné Szemők Brigitta körzeti nővér 2023 májusától új munkahelyen folytatja pályafutását.

A falu lakossága nevében köszönjük több mint huszonkét évi áldozatos munkáját, amelyet Gomba egészségügyében a betegek ellátásáért folytatott.

További munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk!
Lehota Vilmos, polgármester
Dr. Schidt György háziorvos

Körzeti nővért keres a háziorvos

Gombai vegyes háziorvosi praxisba körzeti nővért keresek.

Feltétel: a 4/2000 /II.25/ EÜM rendeletben előírt végzettség – OKJ-54, OKJ-55 körzeti közösségi szakápoló/ diplomás ápolói-képesítés.

Számítógép felhasználói szintű ismerete /Word, Excell, e-mail/, valamint B kategóriás jogosítvány megléte és saját gépjármű használata alapfeltétel.
Háziorvosi praxisban szerzett gyakorlat előnyt jelent.
Munkavégzés helye: Gomba, háziorvosi rendelő.
Foglalkoztatás formája: teljes munkaidő.
Típusa: határozatlan idejű alkalmazotti jogviszony.
Bérezés: egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján, megegyezés szerint.
Egyéb juttatás: munkába járási támogatás (30 Ft/km).
Jó kommunikációs és problémamegoldó készséggel rendelkező, szakmailag elhivatott, empatikus személy jelentkezését várom.

Az állás a pályázatok elbírálását követően, azonnal betölthető.

Szakmai pályafutást tartalmazó, fényképes önéletrajz beküldését várom a drschidt@t-online.hu e-mail címre.

Érdeklődni a 06209938751-estelefonon lehetséges.

Dr. Schidt György háziorvos

Elmarad a rendelés!

Tisztelt Betegek!

Dr. Schidt György háziorvos rendelése 2023.02.10-én (pénteken) ELMARAD.

Telefon elérhető: Dr. Marosi József (20/432 61 91)

Nővéri ellátás ugyanezen a napon: 8.00-12.00-ig.

                         Megértésüket köszönjük!

Háziorvos szabadságon

Tisztelt Betegek!

Dr. Schidt György háziorvos rendelése 2023.01.16-tól 2023.01.20-ig szabadság miatt elmarad.

Helyettesítő orvos: Dr. Marosi József (tel: 20/375 37 33).

Helyettesítő rendelési idők 2023.01.16. (hétfő), 2023.01.18. (szerda) és 2023.01.20. (péntek) napokon:
nővéri ellátás 8.00 és 10.00 órák között,
orvosi rendelés 10.00 és 12.00 órák között.

Megértésüket köszönjük!