Köszönet!

Kedves Gombaiak!

Az elmúlt héten 905 darab szelektív hulladékgyűjtő edény talált gazdára. 905 háztartás már elsősorban a 120 literes új kukában tudja kitenni a ház elé a szelektíven gyűjtött, újrahasznosítható hulladékot a következő szerdai gyűjtési napon.

Köszönjük, hogy az előzetes információközlés és a névre szóló értesítés alapján éltek a lehetőséggel és eljöttek a községházához, vagy elküldték meghatalmazottjaikat az edényzet átvételére. Várakozásainkat meghaladó létszám jelent meg az edényekért, pedig az önkormányzati hivatalban és a gazdasági társaságnál dolgozók láthatóan felkészültek az igénylők fogadására.

Köszönjük, hogy együttműködőek voltak, így a segítségükre lehettünk. Köszönjük a kiosztásban részt vállaló munkatársainknak, hogy munkájukkal segítették a helyi hulladékkezelés új szakaszának elindulását. Köszönjük minden közreműködő munkáját, hozzáállását!

Köszönjük az elismerő szavakat is!
Gomba Község Önkormányzata

U.i.: Aki lemaradt az átvételről, figyelje a közleményeket. Hamarosan közzétesszük a lehetőségeiket.