Központi útfelújítás

Tisztelt Közlekedők!

Megkezdődött a település központi részén 200 méternyi út felújítása. A Civilház és az Óvoda közötti szakaszon részleges forgalomkorlátozásra kell számítani 2020. szeptember 15-ig. A felújítást követően az útszakasz kétirányú forgalom számára elegendő szélességben szolgálja a közlekedni vágyókat, ugyanakkor az iskola környékén kiemelt figyelmet irányít a gyalogosokra, a gyerekekre.

A felújítás első részében a Községháza bejáratától az Óvodáig szegélyépítési munkákat végeznek, ott egy személygépkocsi szélességű útszakaszt járhatóként tartanak fenn.

A felújítás következő szakaszában a Kossuth Lajos téri buszmegállókat (Gomba, református templom) ideiglenesen a főútra helyezik át és a református templom és a Civilház közötti útszakaszt teljesen lezárják. (A református templom és az iskola közötti út járható marad, de az autóbuszok nem tudják megkerülni a református templomot.)

Az útfelújítás végén “a bankautomatától a gólyafészekig” új aszfaltszőnyeg kerül az útra.

Aki az útszakaszt – főként a személyautónál nagyobb járművel – el szeretné kerülni, az alábbi képen látható kerülőutat ajánljuk.

Kerülőutak az útfelújítás idejére (piros csík=felújítás alatt lévő szakasz; sárga csík=teherjárművel és munkagéppel is járható szakaszok; zöld csík=korlátozott tömegű járművek számára)

Az útfelújítás idején használható az átkötés a Kenyeres-kerten keresztül a Bajcsy és a Deési utcák között.

Megértésüket és türelmüket kérjük!