Búcsúzunk Díszpolgárunktól

Dr. Pénzes János, Gomba Község Díszpolgára, a falu nyugdíjas háziorvosa életének 89. évében megtért Teremtőjéhez.

1938. február 20-án született Budapesten Pénzes István és Varga Vilma gyermekeként. Orvosi oklevelét 1963-ban kapta meg, szinte azonnal a település körzeti orvosa lett. Három fia született, feleségével Gombán éltek.

Generációk körzeti orvosaként emlékezhetünk rá Gombán. Amikor még motorral is alig volt járható a falu, gumicsizmában sietett gyógyítani a betegeket. A rendelőben és az otthonokban végzett egészségügyi szolgálata mellett a nevéhez fűződnek a Vöröskereszt ismeretterjesztő előadásai és a társadalmi életben is szívesen vállalt feladatot.

35 év helyi szolgálat után 1999-ben vonult nyugállományba. Helyi munkálkodásának elismerése volt az egyik indoka Gombán a díszpolgári cím alapításának, így a szintén nyugalmazott Pintér Béla református lelkipásztorral együtt elsőként kaphatták meg az elismerő címet.

Nyugdíjba vonulása után is gyakran találkozhattunk Vele, amikor a falu utcáit rótta és jó szavakkal gyógyította beszélgetőpartnereit. Saját egészségének elvesztését türelemmel és bölcsességével fogadta el.

Díszpolgárunkra tisztelettel emlékezünk.