Tisztelt Gombaiak!
A járványügyi készültség a napi ezer körüli új esettel indokolja a szigorúbb szabályozást és a megfelelő fertőtlenítési gyakorlatot, amelyet több ponton már alkalmazni kényszerülünk.
Buszmegállók takarítása mellett szeptember közepétől hetente fertőtlenítő permetezéssel kezeljük a buszmegállókat.
A fertőtlenítő permetezést kiterjesztjük a közintézmények környékére is, így az óvoda, az iskola, az egészségház, a Civilház és a községháza községháza környezetében fertőtlenítünk.
A játszótéri eszközök fertőtlenítése hetente történik, így hétfő déltől kedd reggel 8-ig minden héten zárva lesz a játszótér. Ha a hétfői nap csapadékos, akkor másik munkanapon kell a fertőtlenítést elvégeznünk, amely szintén egy félnapos zárva tartást jelent. A játszótéren – a fertőzés veszélye miatt – az ivókutat lezártuk.
Közterületen, illetve szabad téren a szájmaszk viselése jelenleg még csak akkor kötelező, ha nem tartható be a megfelelő védőtávolság. Erre figyelni kell az utcán, a buszmegállóban és a játszótéren is. A zárt térben – kevés kivétellel kötelező a szájmaszk használata.
Vigyázzunk egymásra!