Részben feloldott korlátozások!

Tisztelt Gombaiak!

A vírusveszély ugyan csillapodott, a korlátozások enyhültek, de nem szűntek meg teljesen. Gomba, mint Pest megyei település lehetőséget kapott a kijárási korlátozások feloldására, viszont a távolságtartás és a szájmaszk használata még kötelező több helyen is. Továbbra is vigyáznunk kell egymásra!

A héten megnyílik a Kenyeres-kerthez tartozó két szabadtéri kikapcsolódási pont, így 2020. május 19. (kedd) 10:00 órától látogatható a játszótér, illetve a bekerített aszfaltburkolatú sportpálya. Mindkét helyen be kell tartani a kötelező távolságot a nem egy háztartásban élők között, így nem lehet egyik helyen sem tömeges jelenlét. Amennyiben a figyelmeztetések ellenére egészségre veszélyes létszám alakul ki a Kenyeres-kert bármely részén, úgy korlátozni fogja az önkormányzat az egy időben ott tartózkodók számát.

A sportlétesítmények közül 2020. május 25. (hétfő) 10:00 órától új kapuk kerülnek a kerítés nélküli füves pályára, a fenti feltételekkel az is használható lesz. (A bekerített füves pályán még tartanak a felújítási munkák, amelyet ősszel – sajnálatos módon a sportoló tömegek nélkül – kezdtünk meg. A felújítás után leghamarabb júliusban lehet használni a bekerített füves pályát.)

A településen lévő intézmények, létesítmények nyitva tartása még májusban korlátozott lesz, a megnyitásukról és nyári működésükről később adunk tájékoztatást. Elindulás előtt érdemes tájékozódni a látogatási cél nyitva tartásáról, mert a központi előírások feloldása csak lehetőség, még nem mindenhol nyitottak meg azonnal. Hasonlóképpen az egészségügyi intézményeket is érdemes előbb felhívni (pl.: háziorvos, védőnő) mielőtt elindulnának, mert a vizsgálatok még többnyire korlátozott számban működnek az egészségügyi kockázatok miatt.

Közterületi tartózkodás és vásárlás során is vigyáznunk kell egymásra. Ahol szabad téren 1,5-2 méternél közelebb kerülnek egymáshoz emberek, ott a szájmaszk használata ajánlott, zárt térben gyakran kötelező. Kérjük, figyeljünk és vigyázzunk egymásra!

A központi előírásoktól függő alábbi általános információkat érdemes tudomásul venni, betartani viszont kötelező:

  • A háztartáson kívül a másfél méteres védőtávolság betartása továbbra is kötelező.
  • Vásárláskor és tömegközlekedésen továbbra is kötelező a maszk viselése.
  • A közterületek és parkok, valamint a szabadtéri játszóterek nyitva tarthatnak (a Kenyeres-kertről fentebb olvashatnak).
  • Valamennyi üzlet korlátlanul nyitva tarthat, emellett a vendéglátóhelyek terasza is kinyithat, ugyanakkora élelmiszerüzleteknél, gyógyszertáraknál és drogériáknál megmarad a 9 és 12 óra közötti időszakra vonatkozó életkori korlátozás, ez alól a piacok jelentenek kivételt, ahol az önkormányzatok ettől eltérően is rendelkezhetnek (a monori piacon 6-8 óra között vásárolhatnak a 65 éven felüliek).
  • Szabadtéri múzeumok, strandok, állatkert kinyithatnak.
  • A vendéglátóhelyeknek szeptember közepéig nem kell közterület-használati díjat fizetniük.
  • Istentisztelet és mise, valamint a polgári házasságkötés megtartható (a templomok látogathatóságáról az egyházközségek adnak tájékoztatást).
  • Lakodalmakat 200 főig majd június 15-től lehet szervezni.
  • Az egyetemek is nyitva lehetnek, de erről mindenhol a rektor dönt, a kollégiumok látogatása viszont továbbra is tilos.