avagy a közösségi közlekedés aktuális problémái.
Kedves Gombaiak, Ismerősök,
Lassan három hónappal ezelőtt kértem Önöket, kértelek Titeket arra, hogy gyűjtsük össze a közösségi közlekedési szolgáltatók (autóbusz – Volánbusz Zrt., vonat – MÁV-Start Zrt.) menetrendjeivel kapcsolatos észrevételeinket, javaslatainkat.
A MÁV 100a Budapest – Cegléd – Szolnok vasútvonalán május 27-étől bevezetett új menetrend azonban több tekintetben okafogyottá tette az akkori javaslatok, észrevételek hasznosíthatóságát, és egyben új helyzetet is teremtett. Akik utazunk, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy sok mindennel lehet jellemezni a vasúton azóta kialakult helyzetet, de az biztos, hogy kiszámíthatósággal, tervszerűséggel, pontossággal nem.
A vasúti közlekedésben tapasztalható járatkésések és egyéb jelentős problémák ügyében Gomba, Monor, Péteri, Üllő és Vecsés települések közösen kívánnak fellépni a MÁV-Start Vasúti Személyszállító Zrt.-nél a településeinken élő lakosság érdekében.
Első körben ehhez arra van szükségünk, hogy településeinken összegyűjtsük a lakossági észrevételeket. Ezt követően fogunk tudni egységesen fellépni a MÁV-Start Zrt. vezetőinél.
Kérem, hogy a településünket érintően a közösségi (autóbusz, vonat) közlekedéssel, menetrenddel kapcsolatban észrevételei(d), tapasztalatai(d), felvetései(d), javaslatai(d), kérései(d) lennének, azt mihamarabb küldje, küldjed el válaszlevélként, és/vagy a tasi.peter(kukac)gomba.hu e-mail címre.
Az anomáliákkal kapcsolatban jó lenne, ha minél konkrétabban lenne a probléma megfogalmazva, hogy ne általánosságokat közvetítsünk.
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok ezzel kapcsolatban.
Köszönöm segítő együttműködésüket.
Üdv,
Tasi Péter
alpolgármester